2013. szeptember 11., szerda

Prologue

Sziasztok!

Itt is van az első fejezetnek mondható prológus. Ha elolvastad, hagyj magad mögött egy pipát! ;) Itt kissé megismerhetjük Raina nézeteit és bizonyos dolgokat is megtudhatunk belőle. Mindenkinek jó szórakozást! 

Britt Ramone

PROLÓGUS - VALAMINEK A VÉGE EGY ÚJ KEZDETET JELENT


Néha elvesztünk valakit az életünkből. Amikor ilyen történik, sírunk, dühöngünk és átkozzuk az eget, amiért el vett tőlünk valakit. Mindenki megpróbál vigasztalni minket, mert azt hiszik az a helyes. Nem mondom, hogy tévednek, de igazat sem adok nekik. Ha elvesztünk valakit, az örökre velünk marad és emlékeztet, milyen könnyen megsérülhetünk. Engem pedig pár héttel ezelőttig az is emlékeztetett a tragédiára, ha valaki megpróbált jobb kedvre deríteni. Már mindenki azt hitte véget vetek kínomban az életemnek, de ilyenről szó sincs. Én csak egész egyszerűen féltem. 
Féltem, hogyha vidám leszek és boldog, akkor sértem az emlékeket. De ez már a múlt. Rá kellett jönnöm magamtól, hogy a siránkozásom nem segít se nekem, se másnak a történtek feldolgozásában. Egyik nap még csak a sötét sarokban, koromfekete ruhákban tudtam elképzelni a következő hónapokat. Másnap lett volna a sulis évnyitó. Láttam, ahogy a nénikém szomorú mosollyal vasalja ki az ünneplőmet. Ő érezte magát a legrosszabbul. Azért, mert én úgy döntöttem, hogy az elkövetkezendő évben nem szólok senkihez egy szót sem. Azért, mert velem ellentétben a húgom él a szólásszabadsággal és úgy önmagában a szabadsággal és olyan dolgokat követ el, amit egy normális 15 éves nem tesz meg. De miért is kellene csodálkozni? 
El kellett döntenem, mit kezdek az életemmel. Ha az anyám látná, mit művelek, először kiosztana két pofont és azután kérne meg rá, hogy viselkedjek éretten. Maradhatok a sarokban. Lehetek a szomorú kislány, akinek meghaltak a szülei, vagy folytathatom a napjaimat ugyanúgy, ahogy addig. Valamit tennem kellett, mert a családunk ennél jobban nem is eshetett volna szét. Az pedig nem hiányzott, hogy még több embert elveszítsek.
Így hát, megerőltetettem magam. Nekiálltam ugyanúgy készülődni az évnyitóra, ahogy mindig. Megcsináltam a sminkem, a hajam és a nagynéném legnagyobb döbbenetére felvettem az ünneplő ruhám. Megkötöttem a selyem nyakkendőm és próbáltam úgy viselkedni, ahogy a szüleim is neveltek. 
Mert nem lehetek olyan buta, hogy tönkretegyem az életem. Meg kell tanulnom gyászolni. Meg kell tanulnom túlélni a megrázó dolgokat. Ne adj isten, de mi lesz ha holnap megint elhuny valaki a családomból? Újra letargiába zuhanok és tönkreteszem magam és a hozzám közel élőket? 
Meghaltak a szüleim. Ott voltam a tragédiánál, részben én okoztam. Jó ideig kórházban ápoltak, pszichológushoz jártam. De ezen túl kell lépnem. Már nem leszek ugyanaz a népszerű, kedves, aranyos lány, aki voltam, mert nem tudnék olyan lenni. De próbálkozom, hogy példát mutassak. Megmutassam másoknak, hogy érett vagyok és fel lehet nézni rám. Megmutatom, hogy túl tudtam élni a történeteket és nincs szükségem sajnálatra. 
Holnap mosollyal az arcomon fogok végigsétálni a folyosókon. Mindenki hónapok óta kérdezi, hogy vagyok. Holnap mindenkinek válaszolok erre a kérdésre: köszi, jól. Még ha nem is érzek így. De ez kell ahhoz, hogy egyszer tényleg őszintén tudjak válaszolni erre a kérdésre... 

8 megjegyzés:

  1. Szia Ramone!

    Furcsa ezt írni, de nagyon tetszik és idővel majd megszokom :)
    Tetszett a történet bevezetője, egy kicsit hasonlított Elenára, de szerintem sok mindent ki lehet hozni belőle. Már nagyon várom a folytatást!
    xo xo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Először is, nagyon szépen köszönöm, hogy írtál! <3 A szememben példaképnek számítasz, így most repkedek, hogy írtál nekem. :) Ami a nevemet illeti használhatod a Dorsee-t is, ha úgy jó, de megfelel a Britt is, nekem mindegy.
      Köszönöm szépen! Igen Raina első gondolatai Elena alapján születtek, tökéletes példa volt rá, de Raina teljesen más beállítottságú lány, mint Gilbert kisasszony.
      Örülök neki! Köszi, hogy írtál! :)
      Britt

      Törlés
    2. Szia!

      Én példaképed? Ez nagyon megtisztelő, jól esik, köszönöm <^3
      Én őszintén imádtam eddig a neved, nagyon különleges volt, jó volt kimondani is, de ha újat szeretnél nekem nem baj, te tudod neked melyik tetszik jobban.
      Akkor megkönnyebbültem, és már nagyon várom, hogy megtudhassam milyen is igazából Raina.
      xo xo

      Törlés
    3. Nincs mit! :) Köszönöm, sietek vele! ^^

      Törlés
  2. Szia!
    Szerintem fantasztikusan írsz, tetszik ez a Prológus. Nagyon elgondolkodtató, és én úgy gondolom, hogy a művészet célja, hogy elgondolkodtasson. :) Elena hasonlóságokat felfedeztem, de örülök, hogy Raina más lesz, mert kicsit (nagyon) kezdem megutálni Gilbert-hölgy személyiségét. :)
    Csak egy valamit fűznék még hozzá: Folytatást!!! :)
    Tina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Tina!
      Leköteleztél vele, hogy írtál nekem! <3
      Raina bár ugyanazt szenvedte el, amit Elena is, de Raina egy idő után teljesen másféle felfogásokat fog támogatni, mint Elena. Ő is el van keseredve és eleinte nem tud mit kezdeni a tragédiával és annak következményeivel, de rá fog jönni mi a helyes.
      Köszönöm és igyekszem vele!
      Millió csók, Britt

      Törlés
  3. Drága Britt!
    Alíg várom a folytatást nagyon tetszik a prológus! Én is meguntam Elena Gilbertet már nagyon iritáló tud lenni néha... De mivel tudom hogy Raina sokkal különlegesebb lesz nála nem aggódok! Remélem jól meggondoltad hogy mibe is vágod a bicskád! Mert ha majd több 100-an fognak tolongani a blogon és mind azt várják hogy mikor hozod végre a folytatást, és ezzen a blogon is meghozod azt a szörnű döntést hogy bezárod megharaplak!! :) De mivel több mint valószínű hogy nem fogod.Amiért hálás vagyok mivel hogy megőrülök ezért a blogért!!! :) Jók a szereplők is! :)
    Szóval SOK SIKERT KÍVÁNOK drágaságom és minél előbb tálald a következő fogást! ;)
    Millió puszi Liza. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Liza!
      Először is, köszi, hogy írtál! :)
      Köszönöm, igyekeztem olyan embereket választani, akik jók erre a szerepre.
      Úgy látszik szegény Raina nagyon hasonlít Elenára. Innentől foggal, körömmel küzdök, hogy ne így legyen. ;)
      100-as tolongás nem hiszem, hogy lesz, de lekopogom, hogy ne legyen igazam. Neem fogom bezárni, ne aggódj! ^^
      Jóéjt, Britt

      Törlés